Skip to content
Artwork for Közelről

Közelről

Pálos Lelki Központ

A Közelről magazin kitűzött célja az, hogy ”testközelből” találkozhassunk olyan emberekkel, akik elkötelezték magukat a szolgálatra az egyházban. Stúdiónkban megfordulnak pálos szerzetesek, a pálos rend felé elkötelezett emberek és olyanok, akik vendégeink voltak a Pálos Lelki Központban.

Play
  • 9 episodes
  • Avg 29 min
  • Hungarian
  • #9
    Oct 12, 2025 · 27 min

    Sisák Ágnes, missziós munkatárs

    Amikor 2022-ben megérkeztem a Pálos Lelki Központba, akkor még szabadidőmben tudtam bekapcsolódni abba a munkába, ami ott zajlik. Az évek alatt azt tapasztaltam, mennyire sok kereső, igazi forrás után vágyó ember van a világban. És ahogy Jézus utánam nyúlt gyermekként másokon keresztül, így válhatok én is azzá, aki Jézus meghosszabbított keze. Az a vágyam, hogy teljes életemmel az Úr szőlőjében munkálkodhassam, hogy mindenkire rátaláljunk, akit Jézus el akar hozzánk vezetni.

  • #8
    Oct 2, 2025 · 28 min

    Egy időzített bomba - a Test teológiája

    Puskás Antal pálos atyával a 2025. október 7-én induló, 8 alkalmas test teológiájáról szóló kurzus kapcsán beszélgettünk. A kurzust három fiatal házaspár és pálos szerzetesek vezetik, az előadások mellett minden alkalommal tanúságtételek is elhangzanak. Kiváló alkalom mindenkinek, hogy megismerkedjen Szent II. János Pál pápának a szexualitásról szóló forradalmi tanításával.

  • #7
    May 21, 2025 · 23 min

    Vendégünk Uzsalyné Dr. Pécsi Rita

    Pécsi Ritának a Pálos Lelki Központban elhangzott "A nő, az Isten anyjának testvérhúga" című előadása kapcsán beszélgettünk a nő valódi hivatásáról.

  • #6
    Apr 2, 2025 · 23 min

    Vendégünk Pálfai Zoltán és Paál Judit RSCJ

    Pálfai Zoltán makai plébános és Paál Judit Sacre Coeur nővér az "Utak a csendbe" előadás sorozat vendégei voltak a Pálos Lelki Központban. Ennek kapcsán beszélgettünk velük életútjukról és a szemlélődő imáról és életmódról.

  • #5
    Feb 15, 2025 · 33 min

    Vendégünk Fejérdy Judit OCist

    Judit nővér a kismarosi ciszterci konventből az Utak a csendbe előadás sorozat keretében a Pálos Lelki Központban a monasztikus szerzetes imájáról tartott előadást. Műsorunkban életéről, szerzetesi hivatásáról és az imával kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztem.

  • #4
    Feb 9, 2025 · 32 min

    Vendégünk Bővíz Krisztián, Pio testvér

    Pio testvér elsőéves teológus hallgató a krakkói pálos szemináriumban. Az újoncévben szerzett tapasztalatairól beszélgettünk vele: lelkiségről, közösségről, tanulmányokról és szolgálatról.

  • #3
    Jan 14, 2025 · 27 min

    Vendégünk Őss Mónika

    Őss Mónikával, lelkigyakorlat vezetővel és lelkivezetővel beszélgettünk, aki az Ignáci Lelkiségi Központ munkatársa. Mónika a Manréza Kör tagja is, akik a Pálos Lelki Központban rendszeresen tartanak bibliai alapú vezetett meditációt.

  • S1 · E2
    Nov 26, 2024 · 33 min

    Vendégünk Hudanik György

    Hudanik Györggyel, a Pálos Lelki Központ lelkigodozójával beszélgettünk életútjáról, valamint a lelkigondozás lehetőségeiről.

  • #1
    Nov 26, 2024 · 29 min

    Vendégünk Kocsis Fülöp érsek

    Vendégünk Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, aki ebben az epizódban a Jézus ima lényegéről, imádkozásának módjáról beszél, valamint saját hivatásának útjáról.

Showing 1–9 of 9 episodes