ArtsHistorySociety & CulturePersonal Journals

Anno Budapest

Panxnotded Miklós

És arra emlékszik, amikor beszakadt a MOL-székház teteje? Nézett autót a most lebontott Martinelli téri autószalonban? Na ugye!

Play

Open in

22 episodes
weekly
Hungarian

Episodes 22

Newest Oldest Longest

All20 Unplayed20 In progress0 Played0

Counted on this page — what you have heard stays on this device, so it is not something the list can be paged by.

Monday · length unknown
Anno Budapest: a disszidálásról – 3. adás
Az Anno Budapest 2026 augusztus 23-i adása újból a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad. Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett. Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén. A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét. A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.
August 18 · length unknown
Anno Budapest: a disszidálásról – 2. adás
Az Anno Budapest 2026 augusztus 16-i adása újból a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad. Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett. Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén. A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét. A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.
August 10 · length unknown
Anno Budapest: a disszidálásról
Az Anno Budapest 2026 augusztus 9-i adása a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad. Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett. Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén. A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét. A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.
August 3 · length unknown
Anno Budapest: az első cigaretta – második adás – javított linkkel
Az Anno Budapest 2026. július 36-i adása újból két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról. A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek. Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.
August 3 · length unknown
Anno Budapest: az első cigaretta – a harmadik adás
Az Anno Budapest 2026. augusztus 3-i adása harmadszorra is két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról. A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek. Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.
July 20 · length unknown
Anno Budapest: az első cigaretta
Az Anno Budapest 2026. július 19-i adása két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról. A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek. Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.
July 13 · length unknown
Anno Budapest: utazásaink Interrail-jeggyel
Az Anno Budapest 2026 július 12-i adásában vonatra szálltunk és nyaralni indultunk nyugat felé. Éjfél múlt, a bécsi pályaudvaron egy csoport egyetemista alszik a csővázas hátizsákján, mint a hulla, mert a müncheni csatlakozás négy órát késik, a padok fémből vannak, hidegek, és valaki a csapat végén azt motyogja, hogy megnézte a menetrendet, de a menetrend hazudik. Ez az Interrail: nem az útiterv, hanem az, ami az útiterv helyett történik. Az Interrail jegy ötlete bő ötven éve 1972-ben született, amikor az Union Internationale des Chemins de fer (UIC) a saját fél évszázados fennállására gondolt ki valamit: egy hónapig érvényes vasúti bérletet, amivel 21 év alatti fiatalok 21 ország vasútján utazhattak szabadon, 220 dollárért. A vasúttársaságok nem számítottak rá, mekkora tömeget indít el ez a papírdarab – egy kis füzetet, telistele bélyegzőkkel, ahol minden bélyegző egy éjszakát jelentett, amit ülve, fekve vagy állva húztak le egy fülkében idegenekkel, akikkel reggelre már svájci sajtot osztottak meg és címeket cseréltek egy szalvétára firkálva. A fülkében valaki elővesz egy zsebkést, és óvatosan kaparja a bélyegző szélét a jegy sarkán – nem törli el, csak annyira mattítja, hogy a dátum kétértelmű legyen, ha egy fáradt kalauz ránéz éjfél után Zágráb előtt. Mások még korábban indigóval és karbonpapírral dolgozva készítettek ilyen jegyet vagy vettek feketén ismerősökön keresztül kapva a tuti tippet, a magyar fiataloknak akkor sem volt elég pénzük ilyen kedvezményes jegyre. A kalauzok persze tudták ezt. De aki többet akar tudni erről, az nézze meg a Kék Pelikan című animációs filmet, az pont erről szól. A jegyünk egy hónapra szól, de a terv az első nap után szétesik. Valaki azt mondja Ljubljanában, hogy Bledet ki kell hagyni, mert tele van turistával, aztán két nappal később mégis ott ülnek a tó partján, mert a vonat, amivel tovább akartak menni, egyszerűen nem jött. A menetrend a papíron van, a valóság a váróteremben; a kettő ritkán találkozik, és éppen ez az, amit senki nem ír le a prospektusban. A rendszer azóta felnőtt: ma már 33 ország vasútvonalain, hajóin és néhol buszjáratain is érvényes, a korhatárt eltörölték, digitális jegy váltotta fel a bélyegzős füzetet. A Budapest–Wien–Zágráb háromszögben nyáron naponta több tucat Interrail-utas fordul meg csak a Keleti pályaudvaron, hálózsákkal a padlón, az éjszakai csatlakozásra várva. A jegy filozófiája az maradt, ami 1972-ben volt: nem az számít, mennyi idő alatt érsz célba, hanem hogy egyáltalán elindulsz – erről szól az adásunk vasárnap délután 3 és 5 között, Panxnotded Miklós várja a hívásaikat és történeteiket.
July 7 · length unknown
Anno Budapest: a Tisza (mármint a folyó)
Van egy folyónk, amelyik nem siet, nem izgul, csak ballag, kanyarog, és időnként árad. Az Anno Budapest 2026 július 5-i adásában 590 kilométeren át, Tiszabecstől Gyálarétig tart a kalandozás, végig azon a folyón, amelyet a magyar nem véletlenül nevezett el a szívéhez a legközelebb állónak. Amíg a Duna a fővárosban villog és pózol, a Tisza szép csendben elintézi, hogy fél ország nyaralása, horgászélménye és népdalkincse köréje épüljön. Kezdjük ott, hogy szőke. Nem divatból az – egyszerűen annyi finom homokot és iszapot cipel magával, hogy a napfényben aranybarnán csillan. A régi halászok nem véletlenül mondták: a Tisza vize önmagában is egyfajta étel, hiszen valaha annyi hal úszkált benne, hogy tréfásan kétharmad víznek, egyharmad halnak becézték. Mai szemmel túlzásnak hangzik, de a nagyapáink garantáltan nem hazudtak (legfeljebb kicsit színeztek, ahogy egy jó horgásztörténethez illik). És ha már halászok: a Tisza mentén generációk tanulták meg, hogy a folyó szeret ajándékozni, de büntetni is tud. Amíg nyáron gyerekek pancsolnak Gergelyiugornyánál – amit sokan a Balaton szegényebb, de sokkal romantikusabb kistestvérének hívnak –, addig más években a víz simán kilép a medréből, és emlékeztet rá, hogy Petőfi nem túlzott, amikor „az őrült, ki letépte láncát” hasonlattal írta le az árvizet. Tokajnál persze már más a hangulat: itt találkozik a Bodroggal, és mintha tudná, hogy híres borvidék szomszédságában illik egy kicsit elegánsabban viselkedni. Kiskörénél aztán megszelídül – illetve inkább megszelídítik –, és Tisza-tóvá szélesedik, ahol nyaranta annyi vitorlás és horgászcsónak ring, hogy az ember azt hinné, tengerparton van, csak épp a sirályok helyett gólyák köröznek. Szolnoknál a folyó már magabiztosan hordozza a „megyeszékhely dísze” címet, a Tiszavirág híd fényei alatt csillogva, mielőtt továbbindulna dél felé. Csongrádnál lelassul, mintha tudná, hogy a Körös-torok környékén mindenki csak pihenni akar. Aztán jön Szeged – a Tisza fővárosa, ahogy sokan mondják –, ahol a folyó és a város története annyira összefonódott, hogy az 1879-es nagy árvíz után szó szerint újra kellett építeni egymást. Szóval miért pont a Tisza a legszebb folyónk? Mert kanyarog, mert szeszélyes, mert szőke. És mert – Petőfi szerint is – földünk legjámborabb folyója. Amíg meg nem haragítjuk. Vagy mert annyi szép – nemcsak kérészéletű – emlék köt minket hozzá. Ezeket osszák meg vasárnap délután Panxnotded Miklós műsorvezetőnkkel és a többi hallgatóval.
June 29 · length unknown
Anno Budapest: a Fészek Művészklub
Kell egy hely, ahol a magunkfajta bohémek összegyűlhetnek időről időre. Ez nemcsak a vasárnaponkénti Anno Budapest, de kell egy fizikai hely is, és pont egy ilyenről emlékeztünk meg a 2026. június 28-i adásunkban. Ez a Fészek Művészklub. 1901 áprilisában száz művész összeült egy rendkívüli közgyűlésen, és kimondta: kell egy hely, ahol végre nyugton lehetnek — egymás közt. Tolnay Ákos festő évekkel később úgy emlékezett, hogy arról ábrándoztak, hogy jó volna egy klub, ahol zavartalanul lehetnek egyedül. A nevet Zilahy Gyula színész találta ki, mozaikszóként: festők, építészek, szobrászok, zenészek, énekesek, komédiások — Fészek. Szeptemberben már be is költöztek a Kertész utca 36-ba. Függöny nem volt, szőnyeg sem; a falakon viszont ott lógtak a tagok adományba hozott képei. A működést évtizedeken át a kártyaszobák bevétele tartotta el — Latinovits Zoltán és Romhányi József is itt ült le egy-egy partira. Nő sokáig a tagságba nem kerülhetett be, vendégnek is csak feleség kíséretében illett betérni; aztán a Művészek rongyosbálján már Bajor Gizi járta. A két háború közt jött a fénykor: kétszintes körterasz, esti kabaré, a pályakezdő Mezey Mária francia sanzonokat énekelt, 1932-ben pedig a PEN Klub világkongresszusa itt ülésezett. A klub egyik kedvenc háztörténete szerint Aczél elvtárs egyszer beragadt a liftbe. A ház túlélt egy ’45-ös bombatalálatot, amit a tagok a saját zsebükből hoztak helyre — aztán hálából államosították. Erről a furcsa házról szól a vasárnap délutáni Anno Budapest: kik fértek meg egy fedél alatt Benczúr Gyulától Molnár Ferencig, és meddig. Mert a vége nem épp vidám — adósság, jelzálog, perek, a falról a végrehajtó elől leemelt képek; Heltai Jenő már a 25. évfordulón megjósolta, hogy a régi címke alatt egyszer ecet marad a pezsgő helyén. Aztán tavaly ősszel beköltözött az emeletre a Permanens Vakáció, megcsinálta a rég hiányzó fűtést, és a ház évek után újra kinyitott. A vadgesztenyefa még áll a sarkon, és alatta most megint le lehet ülni egy kávéra.
June 22 · length unknown
Anno Budapest: sorsdöntő pillanataink
2026. június 21-én újabb érzelmes utazásra hívta önöket az Anno Budapest. Amiket most keresünk, azok a varázsütések. Néha egy mondat. Néha egy ember, aki öt percre leül valaki mellé a villamoson, aztán leszáll — és onnantól minden másképp megy tovább. Ritkán látni előre. Az ilyen pillanat nem jelez, nem dörög, egyszer csak ott van. Egy ajtó, amin valaki belép, és más ember lép ki rajta. Az Anno Budapest adása ezekről a fordulópontokról szólt: pillanatokról, emberekről, könyvekről, tapasztalatokról, élményekről, vagy csak mondatokról, amelyek egyszer s mindenkorra más irányba vittek egy életet. Az önökét. Egy döntés, egy találkozás, egy rosszkor jött vagy épp jókor elkapott pillanat – de nem annyira a tragédiákra, traumákra, halálos pillanatokra koncentrálunk, mint a fordulópontokra, amik után minden másképp ment tovább.
June 16 · length unknown
Anno Budapest: focivébék régen
Megint elkezdődött a labdarúgó világbajnokság, és a 2026. június 14-i Anno Budapest is ehhez a témához igazodik. A magyar szurkoló most is azzal a kettős érzéssel ül le: büszkeség, hogy valaha a világ legjobbjai voltunk, és gyanú, hogy ezt rajtunk kívül senki sem tartja számon. Pedig 1938-ban már döntőt játszottunk, igaz, az olaszoktól kikaptunk — a legenda szerint a kapusunk azzal vigasztalódott, hogy legalább tizenegy ember életét megmentette, utalva a Rómából érkező „győzni vagy meghalni” üzenetre. Aztán jött 1954, a nemzeti gyásznap: az Aranycsapat négy évig veretlen volt, a csoportban nyolc gólt rúgott a németeknek, hogy a döntőben pont tőlük kapjon ki 3-2-re, Puskás lesért megtagadott góljával együtt. Azóta is gyanakvással nézzük a partjelzőket. A csípőbb tanulság viszont az, hogy nálunk még a rekord is melankóliába fordul: 1982-ben 10-1-re vertük El Salvadort — a vébék történetének máig egyik legnagyobb gólkülönbsége —, és utána szépen ki is estünk a csoportból. Tíz gólt rúgni és hazamenni: ennél magyarabb dolgot nehéz elképzelni. 1986 óta pedig, amikor a szovjetektől 6-0-t kaptunk a nyitányon Irapuatoban, már csak a tévé túloldaláról nézünk be a tornára (ha nem dobtuk ki akkor örökre az ablakon) — legutóbb a 96. percben kapott ír góllal csúsztunk le még a pótselejtezőről is. Úgyhogy idén is azt csináljuk, amihez a legjobban értünk: szurkolunk valaki másnak, és közben halkan megjegyezzük: „na, ezt az Aranycsapat bezzeg betette volna”.
June 9 · length unknown
Anno Budapest: római vakáció
Az Anno Budapest 2026. június 7-én vasárnap ismét osztálykirándulásra ment, Panxnotded Miklós vezetésével utaztunk el egy római vakációra. Az örök városba, ahol a múlt nem hajlandó nyugdíjba vonulni. Mindenhol ott lóg, mint egy beszédes nagybácsi a családi ebéden: itt egy kétezer éves oszlop, ott egy fórum romjai, amott meg egy templom, amit valaki a negyedik században kezdett el, és a szomszéd plébános a tizenhetedikben fejezett be, mert időközben elment focizni. A rómaiak ezt persze teljes lelki nyugalommal viselik. A közlekedés külön műfaj. A római robogós nem közlekedik, hanem improvizál, és pontosan tudja, hogy oda fog érni. A zebra Rómában inkább filozófiai kategória: létezik, de senki sem hisz benne igazán. A gyalogos vagy az apáca úgy kel át az úton, hogy szemkontaktust teremt a sofőrrel, és imádkozik egy olyan szenthez, akinek a nevét már rég elfelejtette. Csodával határos módon mindenki túléli. Tal(j)án ez maga az örökkévalóság titka. És akkor a konyháról még nem is beszéltünk. Rómában a tészta nem étel, hanem világnézet. A carbonarát úgy védik, mint mi a pörköltben a csipetkét – aki krémsajtot tesz bele, az a helyi felfogás szerint nem csupán téved, hanem erkölcsileg bukott ember. A kávét állva isszák, gyorsan, két szó között, mintha a cappuccino csak ürügy lenne arra, hogy valakivel beszélgessenek a pultnál. Délután kettő után rendelni belőle egyébként a turizmus legárulkodóbb jele, körülbelül olyan, mintha valaki az Andrássy úton bundás kenyérrel sétálna ünneplőben. Róma soha nem siet, lassan hömpölyög, mint a Tevere. Minek is sietne? Kétezer-hétszáz évet kibírt, túlélt császárokat, pápákat, divatokat és még a Lazio szurkolóit is – egy elkésett buszt majd csak átvészel valahogy. Aki ide érkezik, az hamar megérti: nem a város alkalmazkodik a látogatóhoz, hanem fordítva. És talán épp ez a varázsa az örök városnak. Kétezer éves oszlopok tövében szárad a frissen mosott lepedő, a barokk szökőkút mellett robog egy Vespa, az Angyalvár tövében pedig valaki épp fagyit eszik olyan arckifejezéssel, amit reneszánsz festők hónapokig próbáltak megörökíteni. Róma nem múzeum, hanem egy szenvedélyes, kissé rendetlen, örökké hadonászó nagyváros, amelyik véletlenül a fél világtörténelmet (és egy szelet pizzát) a hátizsákjában cipeli. Ezt elevenítjük fel a hallgatók emlékei és történetei segítségével vasárnap délután 3 és 5 között, mert Róma megér egy mesét. Hívjanak minket!
June 1 · length unknown
Anno Budapest: váratlan segítség – 2. adás
Az Anno Budapest 2026. május 31-i adásának témája újból a segítségnyújtás volt: amikor kikerültünk a slamasztikákból egy váratlan segítő révén. Az ember sosem ott kerül bajba, és soha nem akkor, ahol és amikor kényelmes lenne. Mindig késő este, mindig ismeretlen utcában, mindig lemerült telefonnal — és akkor egyszer csak megjelenik valaki, akit soha többé nem lát. Nem hős, nem is különösebben feltűnő figura, csak valaki, aki észrevett valamit, és úgy döntött, hogy nem néz el mellette. Elvitt, odaadott valamit, megmutatta az irányt. Aztán eltűnt, mint aki soha nem is volt. A kórházi folyosókon, a reptéri sorokban, a parkolókban és a hivatalok előtt rengeteg ilyen ember van. Aki szó nélkül odatolja a töltőjét. Aki kisegít egy kis pénzzel, egy gyufával, egy jó szóval, egy segítő kézzel. Aki előhúz egy bikakábelt, mint aki tudja, hogy ez a világ rendje. Aki meglát egy tanácstalan arcot, és elmagyarázza, melyik ablakhoz kell menni, mert ő már járt erre — aztán elmegy, és estére már el is felejtette az egészet. Vannak ennél súlyosabb esetek is. Az orvos, aki visszahív, mert valami nem stimmel — és igaza van. A szomszéd, aki észreveszi, hogy három napja nem nyílt ki az ajtó, és bekopog. A tanár, aki ejt egy mondatot, amit maga is elfelejt másnap reggel, de a diák húsz évvel később még szó szerint tudja idézni. Ők maguk általában sosem tudják meg, mit jelentett az, amit tettek — ami valahogy még különösebbé teszi az egészet. A másik oldal persze kevésbé hízelgő. Hányszor ment el az ember valaki mellett, mert sietett, mert azt gondolta, hogy majd jön más? És hányszor volt ő maga az ismeretlen segítő, anélkül, hogy tudta volna — nem nemes szándékból, csak mert éppen ott volt, és semmi oka nem volt rá, hogy ne álljon meg?
May 18 · length unknown
Anno Budapest: váratlan segítség
Az Anno Budapest 2026. május 17-i adásának témája a segítségnyújtás volt: amikor kikerültünk a slamasztikákból egy váratlan segítő révén. Az ember sosem ott kerül bajba, és soha nem akkor, ahol és amikor kényelmes lenne. Mindig késő este, mindig ismeretlen utcában, mindig lemerült telefonnal — és akkor egyszer csak megjelenik valaki, akit soha többé nem lát. Nem hős, nem is különösebben feltűnő figura, csak valaki, aki észrevett valamit, és úgy döntött, hogy nem néz el mellette. Elvitt, odaadott valamit, megmutatta az irányt. Aztán eltűnt, mint aki soha nem is volt. A kórházi folyosókon, a reptéri sorokban, a parkolókban és a hivatalok előtt rengeteg ilyen ember van. Aki szó nélkül odatolja a töltőjét. Aki kisegít egy kis pénzzel, egy gyufával, egy jó szóval, egy segítő kézzel. Aki előhúz egy bikakábelt, mint aki tudja, hogy ez a világ rendje. Aki meglát egy tanácstalan arcot, és elmagyarázza, melyik ablakhoz kell menni, mert ő már járt erre — aztán elmegy, és estére már el is felejtette az egészet. Vannak ennél súlyosabb esetek is. Az orvos, aki visszahív, mert valami nem stimmel — és igaza van. A szomszéd, aki észreveszi, hogy három napja nem nyílt ki az ajtó, és bekopog. A tanár, aki ejt egy mondatot, amit maga is elfelejt másnap reggel, de a diák húsz évvel később még szó szerint tudja idézni. Ők maguk általában sosem tudják meg, mit jelentett az, amit tettek — ami valahogy még különösebbé teszi az egészet. A másik oldal persze kevésbé hízelgő. Hányszor ment el az ember valaki mellett, mert sietett, mert azt gondolta, hogy majd jön más? És hányszor volt ő maga az ismeretlen segítő, anélkül, hogy tudta volna — nem nemes szándékból, csak mert éppen ott volt, és semmi oka nem volt rá, hogy ne álljon meg?
May 11 · length unknown
Anno Budapest: modellezés
Az Anno Budapest május 10-i adása egy egészen sajátos világba kalauzolta el a hallgatókat: a modellezésbe! Van valami megmagyarázhatatlanul varázslatos abban, amikor egy felnőtt ember órákon át görnyedve ül egy asztal fölött, és egy apró csavart próbál a helyére illeszteni – csipesszel, nagyítóval, visszafojtott lélegzettel. Kívülről talán furcsán néz ki. Belülről ez a világ egyik legjobb érzése. A modellezés ugyanis nem egyszerűen hobbi. Ez egyfajta időutazás, meditáció és mérnöki kihívás egyszerre. A vasútmodellező egész tájakat épít sínekkel, hidakkal, apró állomásépületekkel – ahol még az állomásfőnök figurája is ott áll a peronon, mintha éppen a 14:32-es személyvonatot várná. Apukák ezrei vettek vasútmodelleket fiaiknak karácsonyra – valójában maguknak –, hogy ők is átéljék azt, ami gyerekkorukban nem sikerült. Az autómodelles a tökéletes fényezéssel hadakozik, a repülős pedig száz-kétszáz alkatrészt illeszt össze akkora türelemmel, hogy egy Spitfire szárnyainak hibátlan szögéért akár egész délutánokat is feláldoz. A hajómodellesnél – főleg, ha üvegbe készül a vitorlás – ez már nem hobbi, hanem életforma. A modellezés világa persze ennél is tágasabb: tankok, űrhajók, terepasztalokra kivezérelt hadosztályok, fantasy hadseregek, robotfigurák – mindenki megtalálja a maga kis univerzumát, amelyet saját kezével épít fel, sok-sok apró alkatrészből, ecsethúzásból, ragasztószagú estéken át otthon vagy MHSZ-es délutánokon.
May 6 · length unknown
Anno Budapest: egy nem konzvervadás a konzervekről – 3. rész
Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. május 3-i adásának témája harmadszorra is a konzervek voltak. Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát. A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon. A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni. A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében. A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba. De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.
April 27 · length unknown
Anno Budapest: egy nem konzvervadás a konzervekről – 2. rész
Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. április 26-i adásának témája újból a konzervek voltak. Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát. A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon. A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni. A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében. A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba. De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.
April 20 · length unknown
Anno Budapest: egy nem konzvervadás a konzervekről
Forrás: Fortepan 216094 Örök élet bádogdobozban – az Anno Budapest 2026. április 19-i adásának témája a konzervek. Ha valaki megkérdezi, mi mentette meg a modern civilizációt, a legtöbben az antibiotikumot, a villanyt vagy az internetet mondják. Kevesen gondolnak a konzervdobozra – pedig ez az igénytelen, sokszor horpadt, néha gyanús tartalmú fémhenger legalább annyit tett az emberiségért, mint bármelyik másik találmány. Az ötletet Napóleon hadseregének élelmiszer-ellátási válsága hívta életre a 19. század elején – a császár ugyanis rájött, hogy katonái hamarabb éheznek meg, mint ahogy elveszítik a csatát. A lényeg brutálisan egyszerű: amit a természet rothadásra ítélt, azt az ipar megmenti a jövő számára. Egzotikus halak, húskészítmények, zöldségek váltak elérhetővé olyanoknak is, akiknek nincs hűtőjük, kiskertjük vagy közeli piacuk – télen is, vidéken is, minden hónap végén is, amikor az ember a kamrában kotorász, és már csak egyetlen magányos doboz várja a polcon. A löncshúst a népi humor előszeretettel illeti „gyíkhús” becenévvel, utalva arra, hogy összetételének értelmezéséhez mindig is némi képzelőerő kellett. Olcsó, laktató, azonnal fogyasztható – a kemény munkásnemzedékek, a kollégisták és a sorkatonák tápláléka. Hogy pontosan milyen állat mely részéből készül, azt jobb volt nem firtatni. A májkrém külön fejezet a konzervek történetében: az a sárgásbarna, homogén massza, amely kenyéren szétkenve a legegyszerűbb reggeli csodájává válik, évtizedek óta töretlenül tartja magát. A füstölt sprotni egész más tészta. Ez a kis olajban úszó hal már messziről bejelenti magát – kinyitod a dobozt, és az illat, nevezzük finoman „karakteresnek”, azonnal átveszi az uralmat a konyha légterében. A konzerveknek persze vannak gyengéi is. A tartósítószerek, a magas sótartalom, a kérdéses összetevők – mind jogos aggodalmak. A lényeg a natrium-benzoát íze és a mágikus hozzávaló: a pácsó. Meg a konzervnyitó, ami nélkül könnyen beletörik a bicska a bádogdobozba. De mindent egybevetve a konzervdoboz az egyik legőszintébb találmány: nem szépíti magát, nem ígér sokat, csak eláll, amíg szükség van rá. Ez elég.
April 15 · length unknown
Anno Budapest: emlékeink a választásokról
Forrás: Fortepan 268411 Magyarországon a választások mindig is többek voltak egyszerű szavazásnál – igazi nemzeti drámák, amelyekben a remény, a csalódás és a meglepetés egyenlő arányban keveredtek. Volt itt minden: izzasztó hajrák, hatalmas fordulatok és olyan pillanatok, amelyeket az ország még évtizedekig emlegetett. Az 1945-ös választás például igazi kuriózum a magyar történelemben: a háború porából kikászálódó ország polgárai úgy döntöttek, hogy a Kisgazdapártnak adják a voksukat – méghozzá abszolút többséggel. A kommunisták, akik szovjet támogatással bizton számítottak a győzelemre, kénytelenek voltak beérni a második hellyel. Persze a történet folytatása már kevésbé vidám, de maga a pillanat, amikor a szavazók megmutatták, hogy mit gondolnak – az máig emlékezetes. A 2002-es választás sem volt unalmasabb: az első forduló előtt sokan biztosak voltak Orbán Viktor győzelmében, a Fidesz hívei már az előre megrendelt pezsgőket bontogatták, mégsem ő ült végül a kormányfői székbe akkor, várnia kellett 2010-ig, de akkor jött a földcsuszamlásszerű kétharmada, amit 16 éve nyög az ország – reméljük, már nem sokáig. 2022-ben az ellenzék próbálta meg összefogással megfordítani az arányokat, hat párt közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel vágott neki a küzdelemnek – a végeredmény azonban ismét kétharmados Fidesz-győzelem lett. 2026. április 12-i adásunk témája a választás volt.
April 6 · length unknown
Anno Budapest: emlékeink a mosásról
Forrás: Fortepan 202448 A 2026. április 5-i adás témája a mosás volt – természetesen az automata mosógépek, mosó-szárítógépek előtti korszakból. Panxnotded Miklós ebben az adásban a háztartások egyik legnehezebb fizikai munkáját, a mosást járta körül a hallgatókkal. A műsor egyik központi témája a Patyolat Vállalat hálózata volt. A hallgatók meséltek a fehér ruhák “beadásáról”, a jellegzetes cédulákról és a vegytisztítás illatáról. Előkerültek az amerikai filmek hangulatát idéző, de ízig-vérig budapesti önkiszolgáló mosodák emlékei is. A hallgatók megemlékeztek a hatalmas fazekakról, amikben a lepedőket kifőzték a tűzhelyen, a keményítés folyamatáról, valamint a mángorlásról, ami a vasalás elődje/kiegészítője volt. Központi téma volt a Patyolat Vállalat hálózata is. A hallgatók meséltek a fehér ruhák “beadásáról”, a jellegzetes cédulákról és a vegytisztítás illatáról.

Showing 1–20 of 22 episodes