Skip to content
Artwork for csend/benn
csend/benn · Apr 17, 2025 · 7 min

Böjt 8. / Nagycsütörtök

Jézus a saját imádságába von be minket, amikor tanítványainak megtanítja a Mi Atyánkat. Amikor a Getsemáné-kertben imádkozik, ott is elmondja az imádság egyik sorát: Legyen meg a Te akaratod Mt 26,36-46 36 Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom. 37 Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. 38Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem! 39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. 40 Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? 41Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. 42 Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. 43 Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. 44 Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. 45 Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. 46 Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul. / követhetsz minket instagramon is @csendbenn /

0:00-7:33

transcript

No transcript — this publisher did not publish one.

show notes

Jézus a saját imádságába von be minket, amikor tanítványainak megtanítja a Mi Atyánkat. Amikor a Getsemáné-kertben imádkozik, ott is elmondja az imádság egyik sorát:

Legyen meg a Te akaratod

Mt 26,36-46

36 Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.

37 Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett.

38Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!

39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.

40 Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?

41Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

42 Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.

43 Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük.

44 Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.

45 Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik.

46 Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.

/ követhetsz minket instagramon is @csendbenn /